Városlista
2025. április 17, csütörtök - Rudolf

Hírek

2012. Január 30. 14:46, hétfő | Helyi
Forrás: Vincze Péter

A szellemi nagykorúság kezdete

A szellemi nagykorúság kezdete

Könnyű életet nem ígérhetünk, csak hitet abban, hogy érdemes élni. Hisszük, hogy eljön még az az idő, amikor az emberi értékek lesznek a fontosak a társadalomban. Tobakné Bella Mária, a Kisfaludy gimnázium igazgatója ezekkel a szavakkal köszöntötte a szalagavató ünnepségre felsorakozott három végzős osztály tagjait. A 155 éves középiskolától a 2011-2012-es tanévben három osztály, a 12.A, a 12.B valamint a 13.C vesz búcsút. Az érettségire készülők január 27-én tartották szalagavatójukat.

- Az ünnepségre készülve visszagondoltam arra az időre, amikor kilencedik osztályosként először léptetek be az iskolába – szólt az igazgatónő. – Megállapítottam, hogy az együtt töltött négy vagy öt év alatt nem csupán testileg, hanem lelkileg és szellemileg is felnőtté váltatok. Három hónap múlva már érettségizők lesztek. Addig viszont még sok tanulás vár rátok. Mi pedig szigorúak leszünk, hiszen azt akarjuk, hogy mindenki eredményesen szerepeljen élete első jelentős megmérettetésén.

A végzős osztályok nevében Pósza Ramóna, Tölli Dávid és Hóbor Szilvia köszönt el. A diákok elmondták, jól választottak, amikor a Kisfaludy gimnáziumba kérték a felvételüket. Az első napok izgalmát követően hamar beilleszkedtek az osztályukba, barátokra találtak, viták voltak ugyan, de kialakult egy jó közösség. A tanuláson kívül versenyeken vettek részt, kirándultak, szervezték az iskolai rendezvényeket. A középiskolás évek számukra hamarosan véget érnek, de nem szakadnak el egymástól, a barátságok is megmaradnak. Köszönetet mondtak tanáraiknak a szerető, féltő gondoskodásért, a segítségért, amelyet a tanulásban és a kamaszkor problémáinak a megoldásában kaptak tőlük, szüleiknek azért, mert lehetővé tették számukra azt, hogy gimnáziumban tanulhassanak tovább.

- A szalag, amelyet megkapunk, megkülönböztet és összeköt – fogalmazták meg. – Megkülönböztet alsóbb évfolyamos diáktársainktól, és összeköt bennünket végzősöket egymással és az iskolával.

Az alsóbb évfolyamok nevében Kaposi Lívia 12.C osztályos diák kívánt sok szép közös élményt az érettségiig hátralevő hetekre a ballagásra készülőknek, sikeres vizsgát és felvételit.

Minden osztály tanulóinak az osztályfőnök tűzte fel a szalagot.

Címkék: Sümeg, szalagavató

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi

Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.

2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód

Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús

A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is

2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld

Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke

Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.