Városlista
2024. július 8, hétfő - Ellák

Hírek

2018. Június 27. 07:37, szerda | Belföld
Forrás: mti/MTI Fotó: Kovács Tamás

Elindította budapesti áruszállító járatát az Air Bridge Cargo

Elindította budapesti áruszállító járatát az Air Bridge Cargo

Elindította budapesti áruszállító járatát az orosz Air Bridge Cargo Airlines kedden, a cég gépei hetente kétszer járnak majd Moszkva és Liege között Budapest érintésével.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az új járat landolása előtt tartott ünnepségen elmondta, a repülőtéren az idén az első öt hónapban, az előző évihez viszonyítva, 14 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, és az év végéig is kétszámjegyű növekedést várnak, számítások szerint a kezelt áru mennyisége elérheti a 140 ezer tonnát.

Hozzátette: ehhez az eredményhez hozzájárultak a LOT, illetve az American Airlines transzatlanti járatai is.

Aláhúzta, e pozitív eredmények is indokolják a BUD2020 repülőtér-fejlesztés részeként jövőre elinduló CargoCity logisztikai központ létrehozását, amely az 50 milliárd forintos program költségvetésének mintegy 40 százalékából épülhet fel.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az eseményen üdvözölte a járat megnyitását, és hangsúlyozta, hogy a logisztika, a közlekedés és a szállítmányozás a magyar gazdaság azon ágazatai közé tartozik, amelyek az ország földrajzi elhelyezkedése miatt lettek sikeresek.

Az Air Bridge Cargót a Volga-Dnepr Group leányvállalatként alapították 2004-ben, flottája 17 Boineg 747-es áruszállító gépből áll. Járathálózatuk Észak-Amerikára, Európára és Ázsiára terjed ki. A társaság nemcsak menetrend szerinti, hanem charter áruszállító járatokat is üzemeltet, a cég által közöltek szerint az elmúlt években folyamatosan kétszámjegyű bővülést mértek a szállított áru mennyiségében.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 08. 08:05, hétfő | Belföld

Fokozódik a hőség a héten

Fokozódik a hőség a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat

2024. Július 08. 08:03, hétfő | Belföld

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását.

2024. Július 08. 08:02, hétfő | Belföld

Orbán Viktor: a magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott.

2024. Július 07. 09:38, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: a Türk Államok Szervezete létfontosságú pillére a Kelet és Nyugat együttműködésének

A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartot