Hírek
2017. December 15. 19:01, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Eminem négy év után készített új lemezt
Négy év után készített új stúdióalbumot Eminem. A 45 éves amerikai rapper Revival című, sorrendben kilencedik anyaga pénteken jelent meg világszerte.
Az album világát jól jellemzi az ősszel már megjelent Untouchable című dal: a korábbinál is több szó esik politikáról és korunk valós problémáiról, a társadalmi egyenlőtlenségekről, a rasszizmusról - közölte a Universal Music Hungary, a lemez magyarországi forgalmazója az MTI-vel.
A rapper a 2013-ban kiadott The Marshall Mathers LP 2 óta nem jelentkezett új albummal. Utóbbi lemezt Eminemnek nagy kihívás lesz felülmúlnia, hiszen a Billboard 200 legjobb albumának listáján az első helyen végzett, több mint kétmillió példányban kelt el és két Grammy-t is kapott, köztük a legjobb rapalbumnak járót.
Az új, Revival című anyagról először a Walk on Water című számot hallhatta a közönség, amelyet Beyoncéval közösen készített. A dal novemberben debütált az Egyesült Államokban és azonnal a slágerlisták élén landolt. Ezt követte az említett Untouchable. Eminem két éven át dolgozott olyan producerekkel, mint Rick Rubin és Dr. Dre. Az albumon más vendégelőadók is szerepelnek: Alicia Keys a Like Home-ban, P!nk a Need Me-ben, Ed Sheeran a Riverben, Skylar Grey a Tragic Endingsben, Kehlani a Nowhere Fastban, Phresher a Chloraseptic-ben, az X Ambassadors pedig a Bad Husbandben.
A hírhedten szabad szájú Eminem tavaly jelezte először hivatalosan, hogy új lemezen dolgozik, amikor novemberben a Twitteren közzétette a Campaign Speech (Kampánybeszéd) című számot (ez végül nem került fel a Revivalra), amelyben beszólt Donald Trumpnak és támogatóinak - a politikus akkor még csak republikánus elnökjelölt volt.
Eminem a 2000-es években a legtöbb eladással büszkélkedhetett az Egyesült Államokban. Hét lemeze vezette a Billboard 200-as listáját, öt kislemeze szintén felért a csúcsra. Világszerte több mint 170 millió albuma fogyott eddig. Ő az első rapelőadó, aki Oscar-díjat kapott a legjobb filmdalért, a Lose Yourselfért, amely a főszereplésével forgott 8 Mile című mozi betétdala volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2024. Szeptember 24. 08:00, kedd | Bulvár
Hankó Balázs a magyar modellt ajánlja az európai versenyképességi fordulat megvalósításához
Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Week nyitóeseményén hétfőn Budapesten.
2024. Szeptember 23. 07:52, hétfő | Bulvár
Az áradás elől menekülő vadak miatt kell lezárni a magyar főutat
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.