Hírek
2013. Május 16. 20:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Kedvező szezonra számít a Balatontourist
Kedvező szezonra számít a Balatontourist Kft. az általa működtetett 17 balatoni kempingben - tájékoztatta Székely Ferenc igazgatóhelyettes az MTI-t.
Kedvező szezonra számít a Balatontourist Kft. az általa működtetett 17 balatoni kempingben, ahol az előfoglalások és a beérkezett előlegek is több mint 18 százalékkal meghaladják a tavalyit - tájékoztatta Székely Ferenc igazgatóhelyettes az MTI-t.
Kiemelte: a nyári előértékesítés már május elején 10-11 százalékos növekedést mutat a tavalyi év azonos időszakához képest.
A Balatontourist Kft. kempingjeiben található vendégházak a pünkösdi hosszú hétvégére jórészt foglaltak, a Balaton körül található összesen 500 üdülő-, és mobilház, illetve lakókocsi 75 százalékát lekötötték. A cég statisztikái szerint a hazai vendégek érkeznek a legjelentősebb számban a háromnapos hétvégére, mellettük hagyományosan német turisták foglaltak szállást.
A társaság az idén 200 millió forintot fordított a szezonra való felkészülésre, ebből eszközbeszerzések mellett felújításokat, kisebb beruházásokat hajtottak végre. A cég 26 légkondicionált mobilházzal bővítette 150 darabból álló mobilház-kapacitását, és több tíz milliós projekt keretében teljesen megújítják a balatonfüredi vízisípályát. Hozzátette: a Balaton vízállása rendkívül biztató a szezonkezdetkor.
A Balatontourist a Balaton legnagyobb kempingüzemeltetője: több mint 60 éve három megyében - Zala, Somogy, és Veszprém megyében - rendelkezik részben saját, részben franchise rendszerben működtetett szálláshelyekkel.
A tavaly ősszel zárult szezonban 175 ezer vendég 630 ezer éjszakát töltött a Balatontourist szálláshelyein.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.