Hírek
2015. Augusztus 24. 07:31, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Tellér Antal: Természetesen nyerni szeretnék!

Interjú Tellér Antal szlalomversenyzővel a 2015-08-30 - Hungaroringi Extreme Technical Weekend OB előtt.
De, mielőtt erről a versenyről kérdeznélek, mesélnél a portálolvasóknak az eddigi pályafutásodról?
- Sziasztok! Igen, természetesen.
2008-ba részt vettünk egy amatőr Opel Astra bajnokságban és ennek hatására Nagy Attila barátommal 2010-ben vásároltunk egy széria 1.6Si Opelt.
Először Hungaroringen lévő nyitott napokra jártunk, majd Euroringes pályanapokra.
Azután valaki mesélt Kiskunlacházáról, ahol van egy Mini rally sorozat, azt hiszem ez volt az első versenyünk. Azóta folyamatosan kisebb amatőr versenyeken, szlalomversenyeken szoktunk rajtoz állni.
Ezen a versenyen milyen járgánnyal indulsz, mit lehet tudni róla?
- Változatlanul az Opel Astrával vágunk neki a hungaroringi szlalom versenynek,
az autó folyamatos fejlesztés alatt áll, most kb.900 kg,1600cm3, kb 170 Le.
Kinek is tudod ajánlani ezt a sportot és miért?
- A szlalom versenyt mindenkinek tudom ajánlani, aki hétköznap nem fér a bőrébe
a piros lámpánál és mindenáron versenyezni akar, itt meg lehet mutatni akár a
nagyi bevásárlós Ignisével is.
A szlalomversenyek mindenkinek elérhetőek és ösztönöznék mindenkit, hogy itt
tényleg lehet feszegetni a határokat NE AZ UTCÁN TEGYÜK!!!
Mi az, ami az álmod az autóversenyzés terén?
- Több sorozatban megyünk most is, sokszor voltam 3. vagy 2., legfelső fok hiányzik még!!!
Milyen céllal érkezel erre a versenyre?
- Természetesen nyerni szeretnék!
Mik a 2015-ös, 2016-os versenyzéssel kapcsolatos terveid?
- Különösebb terveim nincsenek, jót autózni és jól érezni magam a versenyzőtársaimmal, barátaimmal!
Köszönöm a Támogatóim segítségét!
Tellér KFT, AutóEgervári, M.A.G.Kft., Carcomplex 2001. Kft.,TAG Racing gumimelegítő, Szuromi Racing.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.
2025. Április 13. 11:11, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Kétgólos FTC-győzelem Zalaegerszegen
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az élre állt a tabellán.